„Jöjjenek el hozzánk a szép mulatságba, Tiszta szívvel várja a háznak a gazdája.”
A Magyarországi Tájházak Szövetsége felhívást tesz közzé a VIII. TÁJHÁZAK NAPJA programjához történő csatlakozásra, melyet 2020. április 25-26-án tartunk.
Alkalmat kívánunk teremteni arra, hogy az év egy kiemelt napján tájházaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek, s izgalmas, színes programokkal, egyedi lehetőségekkel tárják ki kapuikat a látogatók előtt.
A paraszti hagyományban a legszélesebb körben volt ismert Szent György alakja, akinek ünnepnapja április 24-hez kötődik. A jeles napot követő hétvégén hagyományteremtő programjainkkal nemcsak a tavaszi állatkihajtás egykori emlékeire, hanem a megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánunk fordítani. Úgy véljük, ez a nap, a Tájházak napja remek lehetőség számunkra, hogy a hosszú tél után, a tavasztól őszig tartó nyitva tartás kezdetén megismerjük szűkebb pátriánk vagy távolabbi vidékek egykori életmódját, paraszti kultúráját, és felfigyeljünk mindarra, ami a hagyományos tudásból hasznosítható, újra élhető modern világunkban is.
A tájházak ünnepélyes tavaszi kapunyitása alkalom arra is, hogy tavaszi, nyári programajánlatunkra, eseményeinkre felhívjuk leendő látogatóink figyelmét.
Hiszünk abban, hogy közös gondolkodással, összefogással sikerül sok látogatót vonzó, gazdag kínálatot kialakítani, majd a megélt élmények arra ösztönzik vendégeinket, hogy az év többi napján is ellátogassanak az egyre gazdagodó, sok élményt nyújtó tájházakba és megismerjék az azokat működtető közösségeket
A Tájházszövetség az országos és határokon is átnyúló kezdeményezés szervezését, a jelentkezések regisztrálását, a beérkező információs anyagok központi kommunikációs felületekre történő továbbítását, valamint a központi kommunikáció biztosítását vállalja, a programok tervezéséhez és megvalósításához szakmai tanácsadást nyújt.
A kezdeményezéshez történő csatlakozás minden tagunk számára önként vállalható lehetőség. Javasoljuk, hogy elsősorban olyan programokkal kapcsolódjanak a központi eseményhez, amelyek saját településük hagyományait újszerű módon tárják a közönség elé, és kötődnek az év ünnepei közül a tavaszi időszakhoz, valamint a pásztorélet, állattartás múltjához és jelenéhez. Mindezeken túl a 2020-as évben ajánljuk a nemzeti összetartozás évéhez csatlakozva olyan program megvalósítását, amely erősíti a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét.
A Tájházak Napja alkalmat adhat arra is, hogy ráirányítsuk a figyelmet népi műemlékeink, gyűjteményeink értékeire, sérülékenységére, mulandóságára, ily módon is megismertetve a döntéshozókkal elhivatottságunk lényegét, jelentőségét. Kérjük, hogy akik vállalják a kapcsolódást a Tájházak Napjához, a következő szempontokat is vegyék figyelembe a programok tervezése során:- tájházuk és programjaik látogatását ezen a napon díjmentesen vagy kedvezményesen biztosítsák;- a nap folyamán meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutassák be a tájház épületét, berendezését;- amennyiben lehetőségük van rá, színesítsék helyi hagyományőrző csoportok vagy személyek szereplésével programjukat;- helyi és regionális szinten is népszerűsítsék az eseményt (saját írott és elektronikus felületeiken, az önkormányzat, az oktatás, a kulturális és turisztikai élet szereplőin keresztül, szakmai és civil szervezetek tájékoztatásával);- az iskolás korosztály érdeklődésének felkeltésére és aktív részvételére is helyezzenek hangsúlyt.
Javasoljuk, hogy a megszokottnál nagyobb létszámmal, önkéntesek bevonásával fogadják látogatóikat, akikre így több időt szánhatnak.
Egymáshoz közeli települések esetén támogatjuk az együttműködést, a programok összehangolását, annak ösztönzését, hogy a közösen is meghirdetett, láncra fűzött események mindegyike iránt érdeklődést ébresszenek a látogatókban. A Tájházak Napja kommunikációjában az ilyen jellegű összefogásokat kiemelten kezeljük.
Csatlakozni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és folyamatos, de legkésőbb 2020. március 31-ig történő visszaküldésével lehet!
Noszvaj, 2020. március 2.