Tájházak Napja Programok 2019

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával”

Válassza ki a kívánt megyét

Vörsi Tájház

TÁJHÁZAK NAPJA A VÖRSI TÁJHÁZBAN
Népi játékok, népzene, táncház, kézműves foglalkozás, valamint kézműves termékek vására a tájház udvarán.
A tájház ezen a napon díjmentesen látogatható. Felelevenítjük a múltat, betekintünk a kis-balatoni pákászok, az állattartók, nádvágók, sásszedők mindennapi életébe.
A programra előzetes jelentkezés nagyobb csoportok esetén szükséges.

Részletek

Vértesszőlősi Tájház

VIDÁM TAVASZ

Májfa állítással indul a vidám tavaszi program Vértesszőlősön, a tájház épületénél. A helyi óvodások, valamit a helyi általános iskola Ogyevacska néptánccsoportja szlovák és magyar gyermekjátékfűzéseket, gyermek táncokat adnak elő. Községünk Férfi Dalkör Egyesületétől tavaszi dalcsokor összeállítását hallhatjuk, végül a Vértesszőlősi Aszúszemek felnőtt tánccsoport zárja az összejövetelt. Mindeközben finom pogácsával, frissítővel kínáljuk a közönséget.

Április 27-én 15 órától a "Vidám tavasz" c. Tájházak Napi programon a helyi művészeti, hagyományőrző csoportok mutatkoznak be - több generáció szereplésével - az érdeklődő közönségnek.

Részletek

Vehiculum-Ház, Vásártér Íjászpálya

AKI LEESIK, AZ KIESIK

Közösségeket képviselő csapatversenyek megvalósítása, a szabadidő hasznos eltöltése, az egészséges életmód, csapatszellem, természettudományos ismeretek alkalmazásával, a személyiség és kompetenciafejlesztés módszereivel.
A verseny négy teljesítménypontból áll:
bálagurítás,
bálafutás időre
íjászat műlóról
ostorpattintás
Szelek szárnyán  - sárkányeregető verseny:
sárkányeresztés sikerességének mérése, felröptetés, magasság elérése, levegőben tartás ideje, gyártott és kézzel készített sárkányok esetében is.

14. 00 órától:
Kismagyarországi táncok a Chiovini-néptánccsoport Médium  néptáncosainak bemutatója.

Részletek

Tordasi Tájház

A tájház szakmai anyagával bemutatjuk a tordasi szlovákok életvitelét biztosító, a régmúltban használatos eszközöket és berendezési tárgyakat.
A tájház melletti fészerben a paraszti gazdaságok eszközeit mutatjuk be.
A nyitásra érkező vendégeket, látogatókat hagyományos ételekkel és helyi borral kínáljuk.
A Tájház hátsó szobájában a „Tordasi életképek II.” címmel a XX. század első feléből származó fotók alapján a falu életének négy területét mutatjuk be. A tablók az iskolásokat, esküvőket, a falu tűzoltóit és a településre jellemző, a szőlőtermesztést követő pincelátogatásokat mutatja be. Az időszaki kiállítás egész évben a nyitva tartás ideje alatt megtekinthető.

Részletek

Tihanyi Tájházak

Kézműves programok, zenés műsor

 

 

 

Részletek

Tényői Tájház

RÉGI TÉNYŐ MAI SZEMMEL
Tárlatvezetés a tájházban, Tényő történelmének bemutatása

16 órakor szentmise a tájházban

 

Részletek

Taksonyi Tájház

TÁJHÁZAK NAPJA A SZLOVÁKIAI TAKSONYBAN:
A Galántai Honismereti Múzeum által fenntartott Taksonyi Tájház nemzeti műemlék, amely a Tájházak Napja rendezvény apropóján ingyenes, tárlatvezetéssel egybekötött belépést biztosít a látogatók számára.
Az utca felőli első szobában és a konyhában módosabb taksonyi gazda lakásának berendezése látható a 19. és 20. század fordulóján. A hátsó szoba enteriőrje az alföldi szlovákok (Tótkomlós) lakáskultúráját mutatja be, akik Taksonyon 1947-ben telepedtek le.
A rendezvényre látogató gyermekek hagyományos népi játékokat próbálhatnak ki az udvaron, és tájházzal kapcsolatos feladványokat fejthetnek meg.
A tájház udvarában helyi kézművesek portékái között válogathatnak a látogatók.

Részletek

Tabáni Tájház

TABÁNI PIKNIK
1. BEÜLTETEM KISKERTEMET: A látogatók által hozott virág és fűszernövények elültetése
2. PIKNIK: Hozott elemózsia elköltése a Zagyva partján
3. TARKA LEPKÉK: Kézműves műhelymunka

Részletek

Szelence-porta Tájház – Őrtilos

V. ŐRTILOSI LAKODALOMI VIGASSÁG
IGAZI NÉPI LAKODALOM RÉSZESE LEHET, AKI ELLÁTOGAT EZEN A NAPON ŐRTILOSBA.
DR. EPERJESSY ERNŐ GYŰJTÉSE ALAPJÁN AZ ŐRTILOSI LAKODALMI SZOKÁSOK, DRAMATIKUS JÁTÉK, FINOM ÉTELEK ÉS FELLÉPŐ TÁNCOS, DALOS CSOPORTOK FERGETEGES LAKODALMI HANGULATOT VARÁZSOLNAK A TÁJHÁZ UDVARÁBA., KÉZMŰVES HELYI TERMÉKEK  VÁSÁRA ÉS A  GYEREKEKNEK NÉPI JÁTSZÓ IS LESZ.

11-18-ig néptánc csoportok,
dalos csoportok fellépése.
18 órakor a MOTIVA Együttes előadása
19-től FOLK-kocsma a TALLÉROS Együttessel

Részletek

Szaporcai Cifraház

Kenyér-Kísérlet

Kovászos kenyértészta készítése és kenyérsütés az udvari kemencében. A tészta összeállítását, a kemence fűtését és a sütés műveleteit bárki kipróbálhatja, és természetesen az elkészült kenyereket is megkóstolhatja. Mivel a tésztának egy éjszakát állni kell, ezért a program két napos.

Részletek

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára