A régi falusi élet megismertetése – a Tájház bemutatása, a tárgyakról ismertető A Lapu Istvánné Tájház a falu közepén található épület, mely egy módos parasztgazda háza volt. A benne összegyűjtött anyagot, mint az a nevéből is kiderül, Lapu Istvánné gyűjtőmunkájának köszönhetjük. A Tájházban láthatjuk a régi paraszti élet használati tárgyait, dísztárgyakat, a régi bútorokat, a népviseletet, valamint a gyönyörű zsámboki hímzéseket. A három részből álló lakórész első és hátsó házában (szoba)  megcsodálhatjuk a vetett ágyat, a kemencét, a szőtteseket. A pitvarban láthatjuk a változatos agyagedényeket, a festett tányérokat. A gazdasági épület a ház végében található, melynek gazdag gyűjteménye jól tükrözi a paraszti élet mindennapi munkáit. Az udvarban lévő kemencében sült kenyérlángos illata , immár 16. éve csalogatja a ” Lecsót a Keceléből” Hagyományőrző Fesztivál látogatóit.Településünk olyan szerencsés helyzetben van, hogy egy másik a “Nagydiófa” utcai parasztházat is megmutathatja a látogatóknak. Ezt a műemlékké nyilvánított épületet, településünk egyik lakója adományozta Zsámbok Község Önkormányzatának. A takaros kis házban látható kemence és a hozzá épített kályha. Szerény berendezése tükrözi, hogy itt valamikor nem a legmódosabb gazda lakott.Ezek bemutatására a Zsámboki Asszonykórus tagjai vállalkoztak, akiken a még ma is élő népviseletet is megcsodálhatják az ide látogatók.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support