A Gazdaház Hete – Tájházak Napja A 2015. évben a Tájházak Napja országos rendezvény központi helyszíne a Hajdúszoboszlói Gazdaház, ahol április 25-én, szombaton 9:30-tól kerül sor a Tájházak Napja program megnyitójára. A hajdúszoboszlói Zichy Géza Zeneiskola tanárai és növendékei népdalokat adnak elő, valamint a Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola táncosai is fellépnek. 10:30-tól a Zománcedények című kiállítás megnyitója után Endrődi Sándor előadását hallgathatják meg az érdeklődők a gyűjtésről, a kiállított anyaghoz fűződő emlékeiről. 11:00-tól „Kétszer születik a világra. Mi az?” A csirke, csirkekeltetés című előadás várja a látogatókat. A keltetés történetéről, a tojásról, a keltetőgépről, a kotlóról, a fészekről és a keltetés egyéb kellékeiről hallhatnak előadást az érdeklődők. A látogatók a kikelés folyamatát, az épp aznap kikelt csirkéket is láthatják. A keltetéshez a hagyományos magyar fajta (erdélyi kopasznyakú) tojását használják fel. Lehetőség nyílik ismerkedni a helyi ízekkel egész nap. A helyi termelők élelmiszereinek kóstolója és a kézművesek bemutatkozása várja a kedves vendégeket.