Szadai Tájház

2111 Szada, Dózsa Gy. út 41.
+36 20 487 6808, +36 30 464 5807
www.szada.hu
margit39@invitel.hu
Kulturális Alapítvány Szadáért; Novák Lászlóné és Galambos Gáborné

Középparaszti porta Szada közepén.

Az U alakú épületegyüttes főépületében az „első szoba” és a konyha egy református középparaszti család életkörülményeit mutatja be, a „hátsó szoba” időszaki kiállítások helyszíne. Ezt kamra követi, majd a valamikor istállónak is szolgáló padlásfeljáróban helyezték el a cipészműhelyt. A ház végében láthatók a mezőgazdasági eszközök egy része. A telket támfal zárja. Az udvar felé nyitott fészerben áll a kemence.

Az U alak másik szárnya a kovácsműhellyel kezdődik, majd a régi nyárikonyha helyén épült kézműves műhellyel folytatódik. A nyárikonyha mögötti ólakban láthatjuk a mezőgazdasági eszközök másik csoportját. Építészeti ritkaság a vájt pince, az udvaron visszaállították a kerekes kutat. A hagyományos tájházi tárgyak mellett három szép fotókollekciót is őriznek. A Néprajzi Múzeumban találtak rá a múlt század első évtizedéből a jeles gödöllői fényképészmester, Hirling Ernő szadaiakat ábrázoló képeinek üvegnegatívjaira. A második a két évtizeddel későbbi sorozat, melyet Gönyey Sándor etnográfus készített, míg a harmadik anyag két kortárs gödöllői fotóművész, Fuszenecker Ferenc és Lőrincz Ferenc portrésorozata az ezredforduló idős szadai arcairól.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support