József Attila Múzeum Skanzen

6900 Makó, Megyeház u. 4.
62/ 213 540
 Keddtől szombatig: 10.00 -16.00
400 Ft - 800 Ft
honlap: http://www.muzeum.mako.hu
jamuzeum@gmail.com
Szikszai Zsuzsanna

A Múzeum udvarán helyet foglaló épületegyüttest „skanzen”-nek
nevezzük, hiszen a tágas tér, a paraszti gazdaság épületei, valamint a kiállított gazdag néprajzi
anyag alapján önálló, kerek egységet alkot.


Az udvar első részén kapott helyet a putri, a városszéli szegények lakhelye.
Mellette két gabonáskas, azok mellett pedig egy kisebb hombár foglal helyet. A hátsó
udvaron két műhelybe nyerhetünk betekintést. A kovács- és a bognárműhely két mesterség
(és céheik) a történelem során is összefonódtak. A műhelyekbe belépve megszemlélhetjük a
kovácsok, valamint a bognárok legfontosabb munkaeszközeit; láthatjuk, milyen
szerszámokkal dolgoztak, milyen eszközöket készítettek. A műhelyekre merőlegesen
helyezkedik el a „Hagymásház” néven emlegetett épület, amelyben a hagymatermesztést
bemutató állandó kiállítása kapott helyet. Az Erdei Ferenc szociológus szülőházának
mintájára épített épületben egy polgári stílusban berendezett tisztaszobát láthatunk; két
másik szobában pedig a makói hagymatermesztés munkaeszközeit, s a makói
hagymatermesztést meghatározó makói parasztpolgári családokkal ismerhetik meg a
látogatók. A „Hagymásház” végében került berendezésre a Papós Antal és Szilágyi Sándor
asztalosmesterek hagyatéki anyagából megalkotott asztalosműhely, ahol betekintést
nyerhetünk a 20. századi asztalosmesterség kulisszái mögé.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support