Bácsgyulafalván 1883. október 29-én verték le a karókat, mellyel a település és a telkek határait jelölték ki a Bánatból betelepülő lakosok számára. A Bácskába érkező ősök főleg dohánytermesztéssel foglalkoztak, egyedülállóan a környező falvak közül. A kitartó és szívós munka eredményének köszönhetően a falu fejlődésnek indult, az akkori magyar ajkú lakosainak száma elérte a 3.500 főt, mely napjainkra már sajnos 1.200 lélekszámra csökkent.
A település első házai döngölt falazattal, nádfedéllel és napsugaras véggel („Nap kapu”, „Isten szöme”) épültek. Mára már csak néhány romos épület idézi a paraszti kultúra ezen kincseit.
A bácsgyulafalvai Hagyományok Háza és az ebben található gyűjteménytár 2008 évtől került felújításra és folyamatosan bővítésre. A ház az 1920-as évek végétől a Kabók család tulajdonában állt, s felújítására is – a délvidéki magyar hagyományok őrzése céljából – családi önerőből került sor. A telken álló, korábban melléképületként használatban lévő házban a paraszti házimunka legjava zajlott: dohánycsomózás, disznótor, lekvár főzés, nagymosás, kenyérsütés, tarhonyakészítés. Belső tere ennek megfelelően kialakított, egy konyhából és szobából áll (jelenleg „tisztaszoba”-ként berendezett). Található benne ma is jó meleget adó banyakemence, földsparhelt, „vakluk”, a ház alatt lévő pince pedig mindenkor biztosította az élelem és a bor hűtését.
A gyűjteménytár tartalmaz a településen egyedülállóan megtalálható hímzésekkel díszített finomvásznakat, néhány helyi viseleti darabot, régi bútorokat, konyhai használati tárgyakat, mosáshoz használt fateknőt, mángolót. A háznál egyben megtekinthetők a mezőgazdasági munka eszközei, melyekből csak néhányat kiemelve: kasza, favilla, kézi morzsoló, kukák kötelekkel, dohányfűzőtű, dohányvágó, fakerekű parasztkocsi. A bácsgyulafalvai Hagyományok Házában Makó Erzsébet (szül. Kabók) előadásai révén az érdeklődők megismerkedhetnek a helyi szokásokkal és kézműves tevékenységekkel.
A házat és a gyűjteménytárat a kedves érdeklődők előzetes bejelentkezés alapján megtekinthetik. Elérhetőség: (+381) 25-864-103; (+381) 25-864-314.