A mai Szerbia északi területn a Vajdaságban, Bácska délnyugati csücskében, az egykori Mosztonga folyócska partján meghúzódó kis település DOROSZLÓ, a vidék három hagyományörző közösségének (Doroszló, Gombos, Kupuszina) egyike. A legutolsó népszámlálási adatok szerint 1600 lelket számlál a falu. Közülük 900 a magyar. A török után eltérő időpontokban a magyarság mellett, németek és szlovákok is települtek ide. Az első világháborút követően Jugoszlávia kötelékébe került, majd 1941 – 1944 között ismét Magyarországhoz tartozott a falu. A második világháború után a német lakosság helyére líkai telepesek jöttek, az 1990-es évek háborújának újabb menekülthullámával, a magyar fiatalok elvándorlásával, a falu arculata is megváltozott. Egyre nagyobb gondot jelentett az egykori, sajátos hangulatú, paraszti közösség szellemi és tárgyi hagyatékának megmentése.
Veszendő értékeink összegyűjtésének fontosságáról, már a XX. sz. első éveiben is szóltak néprajzkutatók, tárgyi emlékeink megörzése ügyében azonban töbszöri, helyi próbálkozás után sem alakultak kedvezően a dolgok. Aztán 1993-ban Nagy István és Raj Rozália a Jugoszláviai Magyar Művelődési Társasaság, majd a Vajdasági Magyar Folklórközpont tagjai, a téli, hímző és hagyományápoló helyi gyermektábor szervezői elhatározták, hogy tájházat hoznak létre…
Raj Rozália elődeinek 1800 táján épült háromosztatú háza a falu legrégebbi utcájábana Szentkút utcán, közel 1600 négyszögölnyi telken áll, ahol az állandó jellegű néprajzi kiállítás létrejött. 1954 táján nád- és zsindelytetejét cserépre cserélték ugyan, de külsején más alakítás nem történt. A vertfalú, gerendás, döngöltföld padlózatú lakóház az 1930-as évek közép paraszt családjának házbelsőjét mutatja. A petróleomos lámpát 1937-ben villanyáram, utcai első szobájában – a nagyházban – a banyakemencét pedig a látható cserépkályha váltotta fel. A tisztaszobák megjelenésével (1920-as évek) az elsőszoba fűtőtest nélküli volt. Mai berendezése a jelölt kor bútorfestésének divatja szerint sárga, flóderozott, a parasztházak tisztaszobáinak vetettágyaival és egyéb jellemzőivel, de itt kapott helyet a tulipánosláda is.
Az udvarról a középső helyiségbe ( pitar – konyha ) léphet a látogató. Az egykori nyitottkémény és tüzelőpadka visszaállításával az a kor követhető nyomon, amikor még létezik mindkettő, de már a rakott tűzhely is helyet kap a házban. A ház harmadik helyiségének a konyhából fűthető kemence nyilásán a „tévő” helyén ajtót látunk, a füstelvezető nyílást a nyitottkémény kezdeténél helyezték el. A konyha tárgyi berendezése festett bútoraival a XIX-ik század elejét tükrözi. Helyi szokásnak megfelelően a hátulsó szobában – kisház – kapott helyet az idősebb nemzedék számára, az 1910-1920-as években készült sötétbarna bútorzat. Egykori helyén, eredeti méretben látható itt a visszaállított banyakemence. Az utcai részen, önálló épületben a nyárikonyha van berendezve.
A kamra a padlásfeljárattal, a léceskamrával a házkörüli munka, a pince és hordóskamra, az egykor szőlészettel és borászattal foglalkozó tulajdonos Varga családra emlékezve a sajátos munkaeszközöket, valamint a kender házi feldolgozásának szerszámait tartalmazza. A gazdasági udvarhoz tartozó épületekben (félszer, istálló) a mezőgazdasági eszközök láthatóak. A gzdasági udvaron kívül álló új építmény népművészeti alkotóházként, több alkalommal adott otthont gyermektáboroknak, szakmai tanácskozásoknak. A tájház rendeltetésszerű átadására 2001-ben a falu Mária-kegyhelye ünnepének –Kisboldogasszony – jegyében és tiszteletére került sor.
Berendezéséhez a helyi lakosság adományaival járult, létrehozásában anyagi támogatással Renić Katarina is részt vett. Szakmai segítséget a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Művelődési Intézet nyújtott.
Ezidáig közel 12 000 látogatót vonzott a faluba a tájház, a világ különböző tájairól. Fentartását és működtetését önerőből Raj Rozália családjával és Nagy István végzi a megnyitástól, máig.
Áprilistól-novemberig a +381 65 3222 377 és +381 63 8 423 797-es számon, vagy a fovet@tippnet.rs címen előzetes egyeztetéssel látogatható
