Dobronak a magyar nyelvterület délnyugati peremén, a Szlovén Köztársaság területén, annak keleti régiójában fekszik. Néprajzi csoportokban gondolkodva a település Hetés kulturális egységéhez kapcsolódik. A tájegység körülhatárolásakor a egyes kutatók Dobronakot még Hetés részének tartják, mások annak peremén helyezik el. A dobronakiak többnyire nem vallották magukat hetésieknek, kultúrájukkal a vidék városias településéhez, Alsólendvához igyekeztek igazodni.
Nagy múltra tekint vissza az egykor mezővárosi rangú Dobronak és a hetési tájegység egyházigazgatási kapcsolata, ugyanis Hídvéget és Bánutát leszámítva Hetés települései a dobronaki plébániához tartoztak. A vidék lakosai vasárnaponként ide jártak misére, s halottaikat is sokáig Dobronakon, az úgynevezett hetési temetőben helyezték örök nyugalomra. A település földrajzi elhelyezkedésének, adottságainak köszönheti azt, hogy kiemelkedhetett a környékbeli falvak közül és mezővárosi fejlődésen mehetett keresztül.
Helyi kezdeményezésre, helyi támogatással 2003-ban vette kezdetét a tudatos néprajzi gyűjtőmunka, mely egy Dobronakon létrehozandó helytörténeti-néprajzi gyűjtemény tárgyi anyagának megalapozását tűzte ki célként. A három éven át folyó munkában a helyi fiatalsággal összfogva, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének munkatársai és diákjai, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum néprajzos szakemberei vettek részt. Az első két évben zajló tárgygyűjtés eredményeként a népélet szinte minden területét reprezentáló, gazdag tárgyi anyag, számos dokumentum és archiv fotó került elő a padlásokról, s a fiókok mélyéről.
Fontos, s egészen a gyűjtemény megnyitásáig munkát adó feladat volt a tárgyak konzerválása és nyilvántartásba vétele. A munka oroszlánrészét nyári néprajzi táborok keretében végezték az imént felsorolt résztvevők. Az anyagot minél teljesebb formában igyekszik a gyűjtemény a látogatók számára közkinccsé tenni. A kiállításokat és az enteriőröket befogadó épület a 20. század folyamán jegyzői lak, orvosi lakás volt, majd egy ideig kocsmaként üzemelt. A házat az 1940-es években a Gönc család vásárolta meg. Az épületet a táj népi építészetének hagyományait figyelembe véve, kódisállással ellátva állították helyre. A gyűjtemény a település népéletében, hagyományvilágában egykor fontos szerepet betöltő jeles napi ünnepek, társasmunkák hagyományőrző szándékkal történő felelevenítésének, bemutatásának is helyet ad.
A “Dobronaki ház” utcafrontra néző, legnagyobb kiállító-helyiségében, a helytörténeti anyaghoz szervesen kapcsolódva a néprajzi tematika is felvillan a tablókon, valamint a vitrinekben elhelyezett tárgyak kapcsán. A katonaélet, az iparosság, a vallási élet, az oktatás, az iskola világa, és az emberélet fordulói jelennek meg rövid szövegek, fotók, iratok, és kisebb tárgyak tolmácsolásában. Az előtérből jobbra nyíló helyiségbe lépve a látogató egy polgári ízlést tükröző, az 1950-es évek világát idéző szobabelsővel ismerkedhet meg.
A bejárattal szembeni helyiségben a házimunka- valamint az iparos szintű kézműves tevékenységek tárgyi anyaga kapott helyet. Mind a szoba, mind pedig a kézműves kiállítás felől eljuthat az érdeklődő a konyába. A 19-20. század fordulójától épült téglaházak konyháiba zárt rendszerű, főzőfelülettel és sütővel (redlivel) egyaránt ellátott tüzelőberendezéseket építettek, melyek füstje – a paraszti gyakorlatban korábban jellemző szabadtüzelős, füstöskonyhás házzal ellentétben – már a kéményen át távozott. A ház sártapasztással ellátott padlása kiállítótérként, amolyan bemutató-raktárként funkcionál. Itt főként a nagyobb tárolóeszközök: a szalmából font kópicok, a vindük és különféle ládák, gazdasági eszközök várják majd az érdeklődőket.
