A 18. században a néptelen Diósdra betelepített németajkú svábok elsősorban mezőgazdasági dolgozok, kisebb mértékben iparosok voltak.
Az idetelepültek szőlő ültetvényeket telepítettek. A szőlő telepítéshez nélkülözhetetlen volt a pincék kialakítása. A ma is meglévő pincék a domboldalon kerültek kialakításra. A mai Béla utca és a Szabadság út közötti területeken, valamint a volt „Rádióadó” alatti dombokon.
A település a dombok alján terült el. Minden szőlőtermelő gazdának volt külön pincéje a falu területén. A környező települések közül elsősorban a törökbálinti lakosoknak volt Diósdon szőlő területük és pincéjük.
A pincék kialakítása nagyjából a következő szerint történt.
Nagy faajtók azért voltak rajtuk, hogy a lovas kocsival és a nagyméretű szüretelő kádakkal be lehessen állni az ajtókon. Jobb oldalt volt található az un szőlőszoba, melybe a télire felakasztott csemegeszőlőt tárolták. Még karácsonyra is ezt a szőlőt hordták Pestre a piacra. Ez volt az egyik megélhetési forrásuk a falu lakóinak.
A beálló után néhány lépcső vezetett az un. présházba, ahol a szőlőt taposták, darálták utána a hatalmas beépített préseken préselték a mustot, és onnan hordták le a pincébe, amely a présházból levezető néhány lápcső után volt ki vájva a földben. A pincék hossza eltérő volt, általában az ott elhelyezett boroshordók mennyiségétől függően.
A pincék padlása széna- szalma tárolóként funkcionált, valamint gabona és kukoricatárolásra.
A fiatalok házasság kötés után, amíg nem volt önálló lakásuk addig a pincében a szőlőszobában laktak.
A tájház, melyet az Önkormányzat az 1990-es évek elején vásárolt meg a háború előtt kocsmárosként dolgozó Schober Mihály örökösétől. Shober Mihály hatalmas szőlő területekkel rendelkezett a falu mezőgazdasági területein. Saját maga készítette borát árulta a Szent István téri lakása melletti kocsmában. Ez a pince mutatja jellemzően a fent leírtakat a sváb pincéről. Jelenleg már tisztán pinceként működő kevés található a falu területén, átépítésre kerültek és lakásként funkcionálnak.
