A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2021-ben Az Év Tájházvezetője elismerésben részesítette a biharkeresztesi Csicsóka Tájházat létrehozó és a hagyománytisztelet szellemében működtető Marosán családot, név szerint Marosán Györgyöt, feleségét: Juditot és lányukat: Grétát.
A család 2013-ban vásárolta meg a jellegzetes bihari portát, amelyen a nagyszülőktől, rokonoktól származó hagyatékkal szépen berendezett, tornácos lakóépület áll. Apránként, a helyi idős emberek tapasztalatát segítségül kérve, hagyományos módon újították meg a porta épületeit a lakóháztól a pincén és a gémeskúton át az ólakig. Az épületet 2017-ben az önkormányzat helyi védelem alá helyezte. A család célja, hogy portájukon bemutassák a bihari gazdák hagyományos életmódját, ezért a gazdasági udvart őshonos állatokkal népesítették be. Megtalálható itt a fodros tollú lúd, a gyöngytyúk, a pulyka, a racka, a kecske és a szamár is. Az állományt folyamatosan fejlesztik a Debreceni Egyetem Génközpontja segítségével. A ház melletti veteményeskertben minden megtalálható, ami egy hagyományos parasztportán megtermett. A virágoskertbe régi fajtájú egynyári és évelő virágokat telepítettek. Fűszerkert is kialakításra került a ház mellett. A kerítés tövébe ültetett, az őszi virágzáskor élénk sárga virágával gyönyörködtető csicsóka pedig a ház névadója lett.