Csököly Község Önkrományzata – Csökölyi Helytörténeti Tárlat 2019

KERESZTELŐ NÉPHAGYOMÁNYAI CSÖKÖLYBEN A Tájházak Napján a keresztelő hagyományait elevenítjük fel a Csökölyi Helytörténeti Múzeumban. Ökomenikus istentisztelettel kezdődik a nap 9 órakor, közreműködik Székely Attila református lelkész és Lukácsi Géza római katolikus plébános, majd kiállítást tekinthetünk meg a keresztelő témakörben összegyűjtött tárgyakból, fotókból, ruhaviseletből. A Civilek Házánál folytatódik a program: a Csökölyi Csürdöngölő néptáncegyüttes fellépése, […]

Dabas-szőlősi Tájház 2019

TÁJHÁZAK KERÉKPÁRNYEREGBŐL Macikiállítás a Szőlőkert Óvoda közreműködésével, kézműves foglalkozás, fotópont!A látogatók megkóstolhatják a Dabasi-szőlősi Brummogtató párlatot, ehetnek a mackók kedvenc csemegéjéből, medveszörpöt fogyaszthatnak.

Decsi Tájház 2019

TAVASZKÖSZÖNTŐ NAP A SÁRKÖZI TÁJHÁZBAN Szombaton 9.00 órától két óránként tárlatvezetés, gyermekek számára játszósarok, hagyományos kerekkalács és bor kóstolása. 15. 00 órától:”Állattartás a Sárközben” címmel Csapai János néprajzos-muzeológus előadása;A Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület és a Görönd Citerazenekar, valamint a Harmónia Rend-Band Ifjúsági Kórus és Zenekar koncertje.

Dobronoki György – ház 2019

KÉZMŰVES TAVASZKÖSZÖNTŐ Április 27-én a Dobronoki György-házban 10 órától várjuk a látogatókat kézműves foglalkozásokkal, népi játékok bemutatásával. A nap folyamán a Dobronaki Nótázók kellemes szórakozást biztosítanak. A helyi, valamint a környező településekről érkező kézművesek és termelők részére bemutatkozási lehetőséget biztosítunk.  Programunk tartalmas kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára.

Dunaszentbenedeki Tájház 2019

Szent György napi vigadalom 2019. áprilisának idején rajzpályázatot hirdettünk, melynek alkotásaiból kiállítás nyílik a Tájházak Napján. Április 27-én délután a gyerekek hétpróbán mérhetik össze tudásukat.Az udvarban kirakodóvásár, helyi termékek bemutatója és kézműves foglalkozás várja a látogatókat. A színpadon hagyományőrző csoportok mutatják be dalaikat, táncaikat. Az esti órákban régi hagyományunkat, a májusfa állítás szokását elevenítjük fel, […]

Felpéci Tájház 2019

A tájházban délelőtt 10 órától ingyenesen várjuk a látogatókat. Néhai Hideg Sándor és családja lakóházában megtekinhető lesz a 20. század elejének megfelelő enteriőr, felpéci berendezési és használati tárgyakkal. Aki szereti a meglepetéseket, a délután 3 órakor kezdődő programunkig a tájáháznál megkóstolhat néhány falusi finomságot. Kóstolójegy váltható! EGY FELPÉCI MESTERGERENDA MESÉJE Időszaki vándorkiállításunk a Tájházak Napján […]

Felsőtárkányi Tájház 2019

Dédszüleink mindennapjainak a bemutatása, történetek a múltból, családi fotók kiállítása, masinában sült ételek kóstolója, korabeli gazdálkodáshoz használt eszközök bemutatója, birkanyírás. Morván kalács készítése, néptáncbemutató, beszélgetések.

Fertőhomoki Tájház 2019

SZENT GYÖRGY NAP A TÁJHÁZBAN Szent György napja határozza meg a programot, hisz az fontos része volt elődeink életének. Szent György napjától (április 24.) Szent Iván napjáig (június 24.) – ami Szentségimádás napja volt Fertőhomokon – a szombat délután fogadott ünnep volt, ezért nem volt szabad dolgozni. Az emberek szentmisére és litániára mentek. A fogadott […]

Hajdúszoboszlói Gazdaház 2019

Ki milyen kovászt tesz, olyan kenyeret eszik!Április 27-én szombaton 11 órától: a látogatók a szappanfőzés befejező műveletét, a kisózást láthatják, majd, amíg a szappanmassza az öntőformába kiszedhető lesz, megdagasztjuk a kenyerünket. A résztvevőknek az alapanyagokat, kovászt biztosítjuk. A kenyér többszöri dagasztása – kelesztése között a megszilárdult szappant felvágjuk, vajat köpülünk, zöldségekből kenyérre való kenőkét készítünk, […]

Hegypásztor pincék – Oszkó 2019

Tavaszi épületkarbantartások: vályogtapasztás;Ismerkedés a gyógynövényekkel:Egy hagyományos boronafalú szállás-pince épület újratapasztása kalákában, majd gyógynövényismereti séta a szőlőhegyen. Közben helyben készült finomságokból kóstoló.A szőlőhegyre látogatók testközelből ismerkedhetnek a népi építészettel, mivel e napon egy boronafalú, zsúpfedeles épület falának tapasztását próbálhatják ki. Délután a vadon nőtt gyógynövények közt járva szakember segítségével ismerkedhetünk meg azokkal és hatásukkal.