Orfűi Malommúzeum – 2018
Az Orfűi Malmoknál három különböző malommal ismerkedhetünk meg. A kétszáz éves szárazmalom igazi kuriózum: a lóval hajtott hatalmas járgánykerék és kőjárat mellett, egy roppant nagy méretű olajütő is fennmaradt. A 19. századi vízimalom patinás gépei ma újra őrlésre készek. A múzeum új látványossága a hagyományos papírkészítés folyamatát bemutató papírmalom, ahol az érdeklődők papírmerítő foglalkozáson is […]
Szelence-porta Tájház – Őrtilos – 2018
Régi népi lakodalmi szokások felelevenítése, eljátszása, Dr. Eperjessy Ernő néprajzkutató gyűjtése alapján. Kikérés a lányos háztól, lakodalmi menet a fiús házhoz (a tájházhoz), cere-fa mászás, itatás, deresre húzás, halál megjelenése…, dramatikus, olykor pajzán játékok. Közben a népi hagyományőrző csoportok (néptáncosok, dalosok, népzenészek) fellépései, térítés ellenében a tradicionális lakodalmi étkek kóstolása.
Jósvafői Tájház – 2018
Gömöri fejfák a (Táj)házban, fejfás temetkezési hagyományok Jósvafőn. A Jósvafőre jellemző gömöri fejfás temetkezés az ezredfordulóra szinte teljesen eltünt. A református temetőből kikerülő, feleslegessé vált fejfákat a tájház területén helyezték el, átmentve azok szimbolikáját a jelentkorba. Mára a hagyományos, gömöri fejfás temetkezés és sírhely megjelölés a Református Egyházközség és a Tájház értékmentő és szemléletformáló munkájának […]
Kisfaludi Tájház – 2018
Kézműves foglalkozások, régi mesterségek felelevenítése, csuhéból táska készítése. Állatsimogató a helyi Vadaspark közreműködésével. Óvodások műsora múltidéző játékokkal. Iskolásoknak ismeretterjesztő előadás szervezése a tájház múltjáról és az ott élt cipészmester munkásságáról, életmódjáról. Helyi értékek, aszólékleves népszerűsítése, régi recept alapján. Kisfaludi Dalkör fellépése a régi népdalokkal. Citerások népdalcsokra.
Erdőbényei Tájház – 2018
Áldott Szent György – tavaszhozó programok kicsiknek és nagyoknak A rendezvény első napján, szombaton a tájház kiállítása ingyenesen megtekinthető. Vasárnap a gyermekeket tavaszváró játszóház, a felnőtteket tárlatvezetés és interaktív kádármesterség bemutató várja. A nap folyamán több alkalommal a Szent György templom csoportos látogatására van lehetőség. A jó borokról a bényei borászok, a finom ételekről a […]
Bagolyfészek Kézművesház és Újhartyáni Sváb Tájház – 2018
Tájházak kerékpárnyeregbőlA Bagolyfészekben szilvalekváros hartyáni tacskellal és limonádéval várjuk a megfáradt bringásokat! Kézművesházunkban lehetőség van kerékpárok bérlésére, kérjük, hogy ezt előre jelezzék a 29/ 373 373 -as telefonszámon. 5 db kerékpárt és 1 db gyerek utánfutót tudunk biztosítani a messziről érkezőknek.
Petőfi Sándor Emlékmúzeum – 2018
TÁJHÁZAK NAPJA A PETŐFI EMLÉKMÚZEUMBAN Petőfi Sándor fiatalkorának egyik fontos helyszíne, Szalkszentmárton is bekapcsolódik a Tájházak Napja programjába. A kiállítással berendezett épület ragyogó képet nyújt a 19. század népi életformájáról, hagyományáról és irodalmáról.” A programban megismerhetjük a szalkszentmártoni hagyományokat, Hrúz Mária konyháját és Petőfi kedvenc ételeit, ízelítőt kaphatunk a kor világából.
Inárcsi Tájház, Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár – 2018
Tájházak kerékpárnyeregből: Az országos tájházak napja programsorozathoz kapcsolódóan kerékpáros családi túrát szervezünk, mely során a környékbeli tájházakat látogathatod meg, így egyszerre bicajozhatsz és a tájházakat is megismerheted. A túrát teljesítheted kis, közepes vagy nagy körben teherbírásodnak és kedvednek megfelelően. Minden állomáson szeretettel várunk valami meglepetéssel. Résztvevő tájházak: Zrumeczky Dezső Művelődési Ház- Inárcsi Tájház, Ócsai Tájház, […]
Boldogi Tájház – 2018
A 2017-es “Az év tájháza” cím büszke tulajdonosaként elmondhatjuk, hogy tájházunk utóbbi időben megvalósított fejlesztési koncepciója nem csupán infrastrukturális megújulást hozott magával, hanem mind a látogatók, mind a faluban élők számára élénk, mozgalmas közösségi színteret teremtett. Ebben a megújult környezetben várjuk vendégeinket idén is a Tájházak napján, ahol Szent György napi szokásokkal, hagyományokkal ismerkedhetnek meg […]
Fertőhomoki Tájház – 2018
„Megkezdődött a szombati ünnep, régi szokás szerint mindenki tartsa meg!” – Fogadott ünnep a Fertőhomoki Tájházban 15 órakor indulás a tájháztól a Szent György szobornál tartandó búzaszenteléshez. 16 órakor szentmise a tájházban 17 órakor Pintér Zsuzsanna textilművész és a tájház új helytörténeti kiállításának megnyitója Fogadás, baráti beszélgetés. Közben megtekinthetők a tájház textilgyűjteményének jelesebb darabjai.