“Mögöttem a múlt szép kék erdősége, előttem a jövő szép zöld vetése…” (Petőfi Sándor)    Kispálné Dr. Lucza Ilona középiskolai tanári pályáját hátrahagyva 1997-től lett a kiskőrösi Petőfi Sándor Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója. Ilona saját szülővárosának, Kiskőrösnek lett méltán híres képviselője. Hagyatékápoló munkásságáért 2014-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. A vezetése alatt álló intézmény eddig kétszer nyerte el az Év Múzeuma kitüntető címet. A “Petőfiről csak hitelesen” munka eredménye, hogy az ország legnagyobb Petőfi képzőművészeti gyűjteményét és műfordítói szoborparkját tudhatja a város magáénak, valamint az ország leglátogatottabb irodalmi emlékhelye is a múzeumegyüttes. Kispálné Dr. Lucza Ilona a múzeumi feladatok mellett az Országos Petőfi Sándor Társaság ügyvezető elnökeként a is sokat tesz a Petőfi-kultusz ápolásáért.Lucza Ilonának Petőfi Sándor szülőháza mellett tájház is jutott osztályrészül. Az intézményhez tartozó Szlovák Tájház 2017-ben ünnepelte alapításának 40. évfordulóját.  Példaértékű az a következetes munka, amellyel fejlesztette a tájházat. 2004-ben a Szlovák Tájházzal csatlakoztak Szövetségünkhöz, majd szakmai műhelyek, találkozók alkalmával bővítették ismereteiket a népi műemlékek megóvása terén. Ennek eredményeképp 2006-ban sikeresen pályáztak és valósították meg a tájház infrastrukturális fejlesztését. Büszkék vagyunk arra, hogy a tájházi épület padlófűtésének kialakítása során szerzett tapasztalatok szolgáltak mintaként később az irodalmi vendégház fejlesztéséhez is. 2008-ban a múzeumi programok ellátásához, ugyancsak pályázati forrásból udvari kemence épült. Ezen eredményekről, a kiváló szakmai kiállításokról 2010-ben személyesen is meggyőződhettünk a  VIII. Országos Tájháztalálkozó alkalmával. A két évtizedes munka eredménye, hogy az ország legelső irodalmi emlékházát nemcsak a kiskőrösiek érzik magukénak, hanem a Kárpát-medence bármely pontjáról ideérkező látogató is. Aki valaha részt vett a Petőfi-szilveszter elnevezésű rendezvényen, az biztosan. Ezt a programot egyébként Ilona indította útjára. 1998 december 31 óta  a város minden évben képzőművészeti kiállítással, színházi előadással, lakomával búcsúztatja az óévet. Ekkor látható az a keresztelési anyakönyv is az evangélikus templomban, amelybe Petrovics Sándor születését 1823. január elsején bejegyezték.A Magyarországi Tájházak Szövetsége Kispálné Dr. Lucza Ilonának Szablyár Péter emlékérmet adományoz, két évtizedes múzeumi munkájáért és mindazon tevékenységéért mellyel a tájházak és az irodalmi emlékházak küldetésének összekapcsolását, éltetését szolgálja.
Szentendre, 2018. április 7.Bajnóczy-Kovács Edina

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support