IX. TÁJHÁZAK NAPJA felhívás

Idén is alkalmat szeretnénk teremteni arra, hogy az év egy kiemelt napján tájházaink az érdeklődők figyelmének középpontjába kerülhessenek, ezúttal azonban meghittebb, kevesebb látogatót váró, főként szabadtérre tervezett, az aktuális járványhelyzethez igazodó programokkal tárják ki kapuikat vendégeik előtt.

A Tájházszövetség 2021-ben rendhagyó módon Szent Iván éjjelét, vagyis a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát követő hétvégére hirdeti meg a Tájházak Napját, az ilyenkor szokásos nyárközépi tűzgyújtással egyben a megtisztulást és az újjászületést jelképezve.

Arra kérjük a csatlakozókat, hogy tájházuk egy számukra különösen kedves kiállított tárgyát helyezzék programkínálatuk középpontjába, erre építve, ehhez kapcsolódva ismertessék meg a személyesen résztvevőkkel és az online formában csatlakozókkal szűkebb környezetük egykori életmódját, paraszti kultúráját, hagyományaikat. A kiemelt tárgy kiválasztásába ha lehet, vonják be közösségüket is.

Hiszünk abban, hogy közös gondolkodással, határon inneni és túli összefogással sikerül vonzó, sokszínű kínálatot kialakítani, mindezzel arra ösztönözve vendégeiket, hogy a bezártságot követően ismét ellátogassanak az egyre gazdagodó, sok élményt nyújtó tájházakba és megismerjék az azokat működtető közösségeket!

A Tájházszövetség az országos és határokon is átnyúló kezdeményezés szervezését, a jelentkezések regisztrálását, a beérkező információs anyagok központi kommunikációs felületekre történő továbbítását, valamint a központi kommunikáció biztosítását vállalja, a programok tervezéséhez és megvalósításához szakmai tanácsadást       nyújt.

A kezdeményezéshez történő csatlakozás minden tájház számára önként vállalható lehetőség. Kérjük, hogy akik kapcsolódni kívánnak a Tájházak Napjához, a következő szempontokat is vegyék figyelembe a programok tervezése során:
- tájházuk és programjaik látogatását ezeken a napokon díjmentesen vagy kedvezményesen biztosítsák, tegyék mindezt hozzáférhetővé az online térben is;
- a nap folyamán meghatározott időpontokban szakvezetéssel mutassák be a tájház épületét, berendezését, kiemelt tárgyukat,
- amennyiben lehetőségük van rá, színesítsék kisebb létszámú helyi hagyományőrzők szereplésével programjukat;
- helyi és regionális szinten is népszerűsítsék az eseményt (saját írott és elektronikus felületeiken, az önkormányzat, az oktatás, a kulturális és turisztikai élet szereplőin keresztül, szakmai és civil szervezetek tájékoztatásával);

Egymáshoz közeli települések esetén támogatjuk az együttműködést, a programok összehangolását, annak ösztönzését, hogy a közösen is meghirdetett, láncra fűzött események mindegyike iránt érdeklődést ébresszenek a látogatókban. A Tájházak Napja kommunikációjában az ilyen jellegű összefogásokat kiemelten kezeljük.

Csatlakozni a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével,  és folyamatos, de legkésőbb 2021. május 30-ig történő visszaküldésével  lehet! Kérjük, hogy a jelentkezési laphoz jpg formátumban egy-két publikálható, a tájház élő működését megörökítő fotót is mellékeljenek.

Kérjük a járványügyi szabályok maximális figyelembevételét, minden eshetőségre készülve online kiállítások, tárlatvezetések, virtuális túrák, hagyományőrző bemutatók előkészítését a tájházak elkötelezett rajongói számára!

Noszvaj, 2021. április 19.

Share/Save