A Fertő-táj idén ünnepli világörökséggé nyilvánításának 15. évfordulóját.A megnyitót Nagycenken 10 órai kezdettel a Széchenyi-emlékév tiszteletére a Széchenyi-kastélyban tartjuk.
Látogassák meg a tíz világörökségi településen ezen a napon kínált érdekes programjainkat! Idén a települési attrakciók mellett minden faluban egy-egy ősi mesterséggel is megismerkedhetnek. (Egyes helyszíneken a program ingyenességének előfeltétele az, hogy korábban már más programokon részt vettek! Lásd az egyes helyszínek melletti megjegyzést!) A részvételt az egyes programokon a helyi szervezők pecséttel igazolják.A kiállítások megtekintésének utolsó időpontja 16.30. A programokat 18.00 órai kezdettel Fertődön a Kulturális és Szolgáltató Központban (Fertőd, Bartók Béla u.5.) zárjuk. A résztvevők között, akik a nap folyamán legalább három település programján részt vettek, értékes nyereményeket sorsolunk ki, melyeket a rendezvény védnökei adnak át. A záró rendezvényen fellép a Soproni Testvériség néptánc együttes.
vilagoroksegnap.hu