A Zselicnek és Belső-Somogynak a böjthöz, húsvéthoz kapcsolódó szokásait, valamint a nemzeti ünnepet helyezi programjai középpontjába a Szennai Skanzen márciusban.
Számos rendezvénnyel várjuk a látogatókat, akik az első tavaszi hónap jeles napjához és a böjti időszakhoz kötődő hétvégi foglalkozásokon vehetnek részt – adta hírül a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény tagintézménye.
Kiemelték: a Kaposvártól nyolc kilométerre található, a talpas-favázas népi építészet emlékeit őrző, csaknem négy évtizede létrejött falumúzeum portáin ezen a hétvégén megismerhetők a “régi falunak” ebben az időszakban fogyasztott étkei, szokásai, böjti gyermekjátékai.
A skanzenben a március 12-15. között sorra kerülő Éljen a haza című 1848-as reform hétvégén megmutatjuk a Kossuth-kifli, és más egyéb sülttészta készítésének módját egy régi zselici parasztház konyhájában – jegyezték meg.
Hozzátették: ugyanekkor a Csökölyi pajtában minden korosztály számára ajánlott Etno-mozi működik majd, a gyerekeket reformkori népi játszóházba várják, ahol elkészíthetik kokárdájukat, vesszőparipájukat, dobocskájukat, korabeli játékszerüket, s a “régi falu” gyermekeinek szabadtéri játékait játszhatják.
Kitértek rá, hogy március 20-i “Gyümölcsész nappal” először adnak otthont a hagyományos, a tájfajták megőrzésével kapcsolatos rendezvénynek.
A Göcsej Természetvédelmi Alapítvánnyal és a Lázi Dombi Kulturális Egyesülettel közösen tartott esemény iránt érdeklődők előadásokat hallhatnak a környezet- és természetvédelemről, s gyakorlati bemutatókat tekinthetnek meg a tavaszi metszésről, szemzésről és az oltásról.
Ezen kívül lesz még magbörze, oltóvessző börze, helyi termékek vására, gyermekeknek játszóház, sportjáték is – fűzték hozzá.
A skanzen felhívta a figyelmet arra, hogy március 26. és 28. között a húsvét jegyében a hagyományokat megelevenítő locsolkodást, népi játékokat, szagosvíz-készítést, hagyományos technikájú tojásfestést és zenés előadást terveznek.
A böjti és húsvéti rendezvények mellett 2016 hátralévő részében is számtalan újdonság, fesztivál és kiemelt hétvégi program várja a látogatókat a Szennai Skanzenben – olvasható a tájékoztatóban.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support